Külön köszönöm a lehetőséget, hogy kedves királyomról, Aba Sámuelről néhány dolgot elmondhatok itt Önöknek. Nem azért kedves királyom, mert Abasáron vagyunk, nem is azért, mert feltártuk ezt a - már most látni- páratlan dolgot, hanem azért, mert végtelenül ellentmondásos a személyisége, rendkívül sok volt a rosszakarója, és igen sok tévképzet keletkezett az elmúlt évszázadokban Aba Sámuellel kapcsolatban. Nem volt, aki megvédje. Ellenfele viszont annál számosabb. Hogy megértsük Aba Sámuel történetét, érdemes talán a keresztény évkörben elhelyezni ezt a mostani pillanatot, amit ebben a percben megélünk. Augusztus 17-e van, most volt Nagyboldogasszony, augusztus 15-e, és most lesz Szent István napja. Amikor 1038, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a magyar politikai elit megtudta, hogy államalapító királya meghalt, akkor nyugodtan gondolhatta azt, hogy a következő időszak sorsdöntő lesz István művét illetően. Vagy tovább megyünk azon az úton, amit Taksony, Géza és István kezdett meg - a beilleszkedés, államalapítás, új feudális rendszer útján -, vagy pedig valami gyökeresen más kezdődik, aminek nem lehet látni a végkifejletét.

Minden szentet azon a napon ünneplünk, amikor meghalt, amikor a mennybe ment, a keresztény középkor gondolatvilága szerint. Szent István, ha úgy tetszik stílszerűen augusztus 15-én hal meg, annak a Szűz Máriának a legnagyobb ünnepén, akinek a védelmébe ajánlja az országot. De éppen ezért nem lehet augusztus 15-e a szent istváni ünnepnap, hiszen ahol Szűz Máriának ünnepe van, ott már másik földi szentnek nem marad hely. Éppen ezért, amikor majd Szent László felbontatja a sírját, fölemelik és újratemetik a szentté avatás idején, akkor 15-én felbontják a sírt, és 20-án temetik újra. Tehát azért ünnepeljük augusztus 20-án Szent István ünnepét, mert ekkor van az újratemetése, és mivel Szűz Mária napjára nem eshetett, az újratemetése napjára esett az ünnepe.    Miért foglalkozom a legelején ennyit Szent Istvánnal. Azért, mert szorosan kapcsolódik hozzá Aba Sámuel története. Azt gondolom, hogy ha hihetünk a Szent István legendáknak, amiből három is van - Kis legenda, Nagy legenda, meg Hartvik püspök- féle legenda - akkor Szent István agg korában talán egyetlen olyan dolgot tett, aminek a következményeivel nem számolt. Tudniillik maga helyett utódjául egy Velencéből érkezett rokont tett meg, bizonyos Orseolo Pétert, aki három év alatt gyakorlatilag romba döntött mindent, amit István felépített. Orseolo Péter püspököket váltott le, akik István bizalmasai voltak, idegenekkel rakta tele a magyar várakat, főleg németekkel meg olaszokkal, és a magyar főurakat mellőzte még a királyi tanácsból is. Azt is írják a magyar krónikák, hogy abban az időben bizony egyetlen magyar sem lehetett biztos felesége vagy lánya tisztasága felől, mert Orseolo Péter csatlósai az országot járva mindenütt olyanokat tettek, ami nem volt összeegyeztethető a keresztény erkölccsel. A magyar főurak többször kérték Pétert, hogy alkalmazkodjon a helyi körülményekhez. Orseolo nem mutatott erre hajlandóságot, sőt azt mondta, hogy "Vendég telepesekkel fogom elárasztani Magyarország földjét, és a magyarok szolgák lesznek saját hazájukban". Ezután a magyar urak - akik, azért ismerjük el, nem voltak finom úri hölgyek abban a korban sem - fogták magukat, elzavarták Pétert a trónról, és választottak egy olyan embert királynak, aki Szent Istvánnak harcostársa volt még saját családtagjaival szemben is.  Ez a személy nem volt más, mint Aba Sámuel. Ő volt az első választott magyar király. Már csak ezért is érdemes róla tudnunk. Az első választott fejedelem Álmos volt, az első választott király pedig Aba Sámuel.

Aba nem véletlenszerűen kerül a magyar királyi trónra. Ha beszélgetünk róla, - nagyjából egy órára tervezem azt, amit el szeretnék mondani- akkor többé-kevésbé négy csomópont köré lehetne összpontosítani a mondanivalót.
Az első úgy hangzana, hogy Aba útja a királyi trónig. Hogy került egyáltalán Aba abba a helyzetbe, hogy magyar király lehetett, hiszen nem volt Árpád-sarj. Márpedig a vérszerződés óta négyszáz éven keresztül az volt az alapelv, hogy kizárólag férfiágon Árpád -ivadék lehet a magyar fejdelem ill. a király. Aba Sámuel nem volt férfiágon Árpád, egy nagyon karakteres más nemzetségnek a tagja volt, mégis király lett. Tehát először arról kell szólni, hogy hogyan kerül a trónra.
A második, Aba és a Német Birodalom viszonya. Aba történetének talán ez a legfontosabb problematikája, hiszen minden negatív dolog, ami rárakódott, elsősorban III. Henrik és Aba viszonyából származik, vagyis a Német Birodalom, a Német-Római Császárság és a Magyar Királyság konfliktusából.
A harmadik, szintén nagyon fontos, Aba és az egyház. Aba rosszhírét leginkább a középkorban gyakran forgatott Gellért legendák tartották fenn. Az, hogy a magyarságban Aba trónbitorló, alkalmatlan, esküszegő, álnok volta tudatosult, elsősorban annak volt köszönhető, hogy Szent Gellért ünnepén felolvasták a templomokban a püspök kisebb vagy nagyobb legendáját, és ez példabeszédként szolgált. Tehát az egyházhoz való viszonya megint egy nagyon fontos tanulsággal szolgál.
Aba és az előkelők viszonya, ez lenne a negyedik pont. Tudnunk kell, hogy kik azok, akik megválasztják, kik azok, akik támogatják, kik azok, akikkel leszámol - kőkeményen és meglehetősen véresen - és kik azok, akik cserbenhagyják a ménfői ütközetben.
És legyen egy ötödik, az utolsó, lezáró gondolat majd a mai estén, Aba király jó híre. Hiszen a források jelentős része mellett van bizony egy olyan része a hagyománynak, amely kifejezetten Aba szent, kegyes voltát hangsúlyozza. Ami pedig egészen megdöbbentő, mondhatni, megrökönyítő, korábbinak tűnik a tisztelete, legalábbis saját területén, mint Szent Istváné.

Aba útja a királyi trónig. Ki volt Aba, honnét jött egyáltalán. Erre nézve a magyar források adnak valamiféle felvilágosítást. Ha már a forrásoknál tartunk, hadd mondjam el, hogy két nagy csoportra lehet osztani a forrásokat, magyarokra és külföldiekre. Vizsgálódásunk során a magyar források közül Anonymusra, Kézai Simonra, a Képes Krónikára, Gellért püspök legendáira, Gellért püspöknek egyetlen ránk maradt munkájára a Deliberatiora, az Elmélkedésekre támaszkodhatunk. Az utóbbi egy 950 éves munka, nemrég született a magyar átültetése. A német krónikák nagy számban és hangsúlyosan írnak Aba Sámuelről, akit Obónak, Ovonak, Abának neveztek. A magyar források tehát megmondják, hogy ki volt Aba. De már itt zavarba is ejtenek bennünket, hiszen Anonymus is mást ír, meg Kézai is mást ír. Mit mond Anonymus nagyjából a 12. század végén. A tizedik fejezetben ez olvasható: Álmos fejedelem előtt, Kijev mellett meghódol két kun vezér, Ed és Edömén, akik látták, hogy Álmos milyen kegyes és csatlakoznak hozzá. Később, a 32. fejezetben Anonymus visszatér erre az Edre meg az Edöménre. Azt írja, hogy Ednek meg Edöménnek a Mátrában Árpád fejedelem nagy földet juttatott, ahol unokájuk Pata várat épített, és ennek a Patának leszármazottja Sámuel király, akit kegyességéért Abának neveznek. Ha a sokat bírált Anonymus nem mondaná meg hogy Sámuel király meg Aba ugyanaz a személy, akkor a mai napig nem tudnánk, hogy a Samuel rex feliratú pénzeket ki verette.  Egyedül Anonymustól tudjuk azt, hogy Aba király másik neve Sámuel volt. Anonymus tehát kifejezetten kun vezérek leszármazottjának tartja Aba Sámuelt. Tegyük mindjárt ehhez hozzá, hogy kun alatt abban a korban általában keletről jött népeket érthettek. Tehát nem valóságos kunokat, jászokat és kunokat, hanem valamilyen keletről jött személyt.
Kézai ezzel szemben egész egyszerűen Attilától származtatja az Abákat. Azt mondja, hogy Csaba, Etele fia a görög császár lányával nemzette Edet és Edömént, akiknek a leszármazottja volt Aba Sámuel. Őróla egyébként Kézai sok mindent tud, de kifejezetten a hun Attila nemzetségre vezeti vissza az Abák nemzetségét. Aba származásával kapcsolatban a magyar történészek jelentős része ma egy köztes álláspontot foglal el. Azt mondják - feltehetőleg joggal -, hogy kazár előkelő nemzetség sarja lehetett. Ez a keleti származás a legvalószínűbb, minden bizonnyal a Kazár Birodalom szomszédságában élt magyar törzsszövetséghez csatlakozott három kabar-kazár törzsnek volt a feje Aba Sámuel valamelyik őse. A kazárokról talán érdemes elmondani, hogy egy türk nép volt, amelynek elitje felvette a zsidó hitet. Ebből a tényből kiindulva gondolja néhány történész azt - meg a Sámuel névből -, hogy talán az Abák is zsidók lehettek a megkeresztelkedés előtt. Én ezt meglehetősen valószínűtlennek tartom. Ugyanakkor azt biztosan tudjuk, hogy az egész Árpád-korban az Abák központi szállásterülete a Mátra és a Zemplén vidéke volt, az egykori Abaúj megye. Ez az óriási terület különösen érdekes abból a szempontból, mert Abaújban és a Felső-Tisza vidékén a honfoglaláskor leggyönyörűbb leleteit hozták felszínre. Az 1890-es években Kandra Kabos írt egy könyvet Aba Sámuelről, amelyben azt írja, hogy Aba nagy tragédiája a házassága volt. Sámuel ugyanis Géza egyik lányát vette feleségül. Ebből a tényből arra következtethetünk, hogy Aba Sámuel nem akárki volt. Géza egyik lányát a velencei dózse - Orseolo Ottó -, Orseolo Péter apja vette el. Az legalábbis figyelemre méltó, hogy egy pogányságból éppen megtért Árpád-leányt elvesz a velencei herceg. A másik lány a lengyel fejedelemhez ment feleségül, a harmadik a bolgár cárevicshez, és a negyedik történetesen Aba Sámuelhez. Ez önmagában azt mutatja, hogy Aba Sámuel megnyerése, azaz a kabar törzsek megnyerése létkérdése volt az Árpádok hatalmának. Ezzel a házassággal Aba Sámuel a második személy lett Géza és István udvarában, ahogy akkoriban nevezték: palotaispán.  Ebből a tisztségből lett a későbbi nádorispán, a király mindenkori helyettese. Amikor azt feltételezik, hogy Aba pogány, eretnek vagy zsidó hitű lehetett, akkor azzal is számolni kell, hogy csak akkor vehetett el Árpád lányt, ha keresztény hitre tért. A környékbeli korai keresztény templomok azonban mind arra utalnak, hogy Aba nagyon is elkötelezte magát a kereszténység mellett. Ráadásul ne felejtsék el, hogy végig István bizalmasa volt. Harcolt Koppány ellen, harcolt Gyula ellen tehát István legközelebbi rokonai ellen. Végig István mellett állt. Tehát nem véletlen az, hogy azoknak a magyar uraknak, akiknek nem kellett Orseolo Péter, az István után rangban és tekintélyben következő férfi kellett, vagyis Aba Sámuel. Így kerülhet a trónra. Nagyon nagy a válság egyébként ebben a korszakban. Miért nagy a válság? Azért mert Istvánék behoznak egy gyökeresen új rendet. Ne felejtsék el, hogy ez nagyjából akkora átalakítás volt, vagy még nagyobb, mint amit mi átéltünk az elmúlt évtizedekben. Szent István államalkotása - egyebek mellett - azt jelentette, hogy a törzsfő, nemzetségfő, a harcos réteg az egykori közös használatú földeket magántulajdonná tette. Megkérdezték a törzsfőt, megkérdezték a nemzetségfőt, hogy Istvánnal, vagy ellene. Ha Istvánnal, megtarthatta a területét, sőt még nagyobb hatalomra tehetett szert, ha ellene, elvesztette. Tehát volt egy nagyon komoly társadalmi válság. Bevezették az adót. István előtt nem volt adó. Az egyháznak tizedet kellett fizetni. Kinek tetszett ez István korában. Nyilván senkinek. Bevezették az állami adót. Nem volt korábban ilyen. Tehát a magyar köznépre jelentős terhek nehezedtek. És ott volt egy olyan politikai szituáció, amikor az elhunyt királynak nem volt örököse. Magyarországon pedig nem volt férfi Árpád sarj, mivel István Vazul fiait száműzette. Ebben a helyzetben kellett erős embert választani. Ez volt Aba Sámuel. Ráadásul szembe kellett nézni azzal, hogy ott van még a pogány restauráció lehetősége. Azt se felejtsük el, hogy a szomszédságban meg az igencsak megerősödött Német-római Császárság várta a kedvező alkalmat. Ez az állam 1030-ban, 1042-ben, 43-ban, 44-ben, 52-ben, 51-ben, 52-ben nagy erejű támadásokat intézett a Magyar Királyság ellen.  Legitimációs válság, társadalmi megosztottság, pogányság, és külső támadás. Nem volt egyszerű dolga annak, aki király akart lenni az 1040-es évek elején Magyarországon.
Aba tehát trónra került, az előkelők királlyá választják, mert alkalmasnak tartják arra. A magyar krónikák szerint legelső dolga az volt, hogy követeket küldött III. Henrik német császárhoz, hogy kipuhatolja, mire számíthat tőle. Henrik apja, II. Konrád Istvánra támadt minden ok nélkül. István 1030-ban tönkreverte II. Konrádot, és Bécstől 80 km-re nyugatra tolta ki a magyar határt. Erről nem szívesen írtak a német történetírók. A kialakult helyzetre Henrik válasza az volt, hogy befogadta Orseolo Pétert. Ez pedig egyértelmű üzenet; helyet adott az elűzött királynak, a lehetséges újabb trónkövetelőnek. Ez egy barátságtalan lépés bármelyik kor diplomáciájában. Aba számára feltehetően belpolitikai szükségszerűség volt az erődemonstráció. A legtöbben, akik Aba életpályáját kutatják, hibás lépésének tartják, hogy rátámadt a Német-római Császárságra. A főhad - amit ő vezetett-, meg egy másik csapattest győzött, de volt egy, amelyik vesztett. Úgy gondolták, hogy ürügyet ad a császárnak a támadásra. Mi azért jegyezzük meg szolidan, hogy a német-római császárnak nem kellett ürügy arra, hogy Magyarországra támadjon.  Ekkor fejezte be Csehország és Lengyelország hűbéressé tételét. Ha nem tudnánk, hogy Henriknek és az apjának a politikája eleve a terjeszkedés volt, akkor még gondolhatnánk, hogy Aba szolgáltatta az okot a támadásra. Így azonban legfeljebb egy megelőző támadásként értékelhetjük az akciót. Mérlegelhetjük persze, hogy érdemes volt -e, vagy nem volt érdemes egy ilyen támadást indítani. Egy biztos. 1041 őszén Aba két hadserege győztesen, egy pedig vesztesen tért haza. Aztán 1042-ben jönnek Henrik hadai. A Garamig vonulnak. A német források leírják, hogy egészen a Garamig jön előre III. Henrik, de nem talál megadókra. Nem találja azt, aki meghódolna neki. Aba nyilván ugyanazzal a módszerrel élt, mint István annak idején, meg később I. András. Feléget mindent, amit a német hadsereg használhatna, és Henrik jobb híján kénytelen kivonulni az országból. Abának a követei újabb békeajánlattal mennek a császárhoz. Összesen ötször mennek követek egyébként ez alatt a három év alatt Henrikhez, békeajánlattal. Egyszer sem fogadja el Aba Sámuel ajánlatát. 1043-ban a Rába, Rábca vidékére törve, ugyancsak egy nagy hadsereggel jön a császár. Ez az országnak talán a legjobb gyepűvidéke. Itt a német birodalmi seregek többször is elakadnak az Árpád-korban, mivel rendkívül jól védett terület. Aztán 1044-ben a ménfői ütközet, a harmadik nagy összecsapás az, ami Aba vereségével végződik. Erre majd még visszatérünk. Tehát abból az öt hadjáratból, amit német császárok vezetnek, pontosabban hat hadjáratból a 11. század első felében egy sikeres, az is árulás következtében. Aba ebben a csatában szenved vereséget 1044-ben. A külpolitikai vetülete tehát Aba uralkodásának a szüntelen harc a német agresszió ellen. A németek szempontjából azért van különös jelentősége a ménfői győzelmüknek, mert az egész középkorban ez volt az egyetlen jelentős német győzelem magyarok ellen. Ezért volt számukra az Aba elleni győzelem különösen fontos.
Nézzük meg, hogy mi a helyzet Aba és az egyház tekintetében. A Gellért-legendák nagyon elítélően szólnak Aba Sámuelről.  Először is trónbitorlónak tartják. Az a kifejezést, hogy trónbitorló, a korban olyan bélyeg volt, mintha ma azt mondanák, hogy terrorista vagy rasszista.  A Gellért legendák leírják, hogy Aba Sámuel Pétert elűzte, és ötven előkelőt Húsvét idején leöletett, akik őt el akarták távolítani a trónról. És Gellért püspök, akiben a prófétaság szelleme lakozott, megjövendölte neki, hogy tettének méltó büntetését fogja nemsokára elszenvedni, mert nagyböjt idején különös kegyetlenséggel ötven előkelőt megölni, az nem vonhat mást maga után csak Isten büntetését.

Hát, ha a Gellért legendákat nézzük, akkor valóban furcsának tűnhet Aba viselkedése. Kézai Simontól is tudjuk, hogy Aba valóban leölt ötven előkelőt feltehetőleg Csanádon, méghozzá Gellért püspök székhelyén, akik a király megölésére szervezkedtek. Azt ne felejtsük el, hogy ha Aba Sámuel trónbitorló, akkor bizony trónbitorló például Szent László is. Mert Szent László idején él a törvényes magyar király, Salamon a neve. Trónbitorló Géza, a testvére, és trónbitorló I. Béla is. Tehát ha jogi szempontból nézzük, akkor a 11. század egy részében trónbitorló királyok uralkodtak, tehát Aba ilyen szempontból nem lóg ki a sorból.

Mi volt a helyzet az előkelőkkel, és a Gellért legendák miért színezik ki egyáltalán a csanádi vérengzést? Ne felejtsék el, hogy Gellért püspököt szentté avatták. Gellért püspöknek makulátlannak kellett lenni. Nyilvánvalóan másképp nem lehetett szentté avatni. Ha Gellért püspök támogatja Aba Sámuelt, egy trónbitorlót, ráadásul egy pápa által kiátkozott uralkodót, akkor már nagyon nehéz megmagyarázni, hogy hogyan lehet egy pápa úr őszentsége által kiátkozott személy környezetében szentként élni. Nyilvánvaló, hogy a Gellért legendák szerzőit, amikor Abát elítélik, és gyilkosnak tartják, elsősorban az motiválja, hogy Gellértet egyházi szempontból tisztára mossák. Mi a helyzet az előbb emlegetett kiátkozással? A korban a büntetések netovábbja az ún. anatéma, vagy excommunicatio volt. Ha egy országra ilyet mondtak, vagy egy személyre, akkor az súlyos következményekkel járt. Ha például egy országot anatémával sújtanak, ott nem lehet temetni, keresztelni, nem lehet egyházi szertartásokat elvégezni, a személyt, akit kiközösítenek, bárki megölheti következmények nélkül. Az alattvalói eskü sem érvényes. Tehát nagyon messzemenő hétköznapi következményekkel jár. Miért alkalmazta ezt a fenyítéket a pápa a magyar királlyal szemben? Ezt pontosan tudjuk. Azért, mert ebben a korszakban a pápákat a német-római császárok ültették a trónra. Sőt, ők tartották ott. Aba Sámuel idején a pápa egy IX. Benedek nevezetű személy volt, aki kétségkívül a pápaságnak nem a legszebb lapjait írta. Háromszor kergették el a trónról. A római nép nem nagyon szerette. Mind a háromszor a német-római császár segítségével került vissza a pápai trónra. A német források írják, hogy Aba kiközösítése kifejezetten III. Henrik császár kérésére történt. Magyarul, mielőtt megtámadom az ellenfelemet, Aba Sámuelt, kiközösítem, kiközösíttetem a pápával, aki az én emberem. Tehát az egyház és Aba viszonya egyrészt IX. Benedek kiközösítése, másrészt pedig a Gellért legendáknak, Gellértet tisztára mosó tendenciája miatt lett olyan, amilyen. Még egy érdekes dolgot érdemes elmondani Aba és az egyház viszonyával kapcsolatban. Az 1960-as években fölmerült egy elképzelés, ami azóta már szinte bizonyossággá vált- legalábbis Kristó Gyula szellemi környezetében. Ezek szerint Aba Sámuel nem egyszerűen teret engedett a pogányságnak, hanem kifejezetten támogatta az eretnekséget is, ezért közösítették ki. Ez az eretnekség szerintük a Balkánról érkező bogumilizmus lett volna. Ezt az elképzelést Szekfű László kollégánk fogalmazta meg, amiben történetesen nem értek vele egyet. A Gellért féle elmélkedésekből szerintem semmiképpen nem következik az, hogy bogumil eretnekség jelent volna meg az országban. Csak az következik, hogy Gellért nagyon haragudott sok olyan előkelőre, akik az egyháznak adományt ígértek, majd utána meggondolták magukat, és mégse adták meg. És ezt ő az eretnekségek legrosszabbikának tartja. Az egyházzal kapcsolatban még egy érdekes dologra hívom fel a figyelmüket. A német évkönyvek a következőt írják: Péter király több magyar főpapot leváltott, és helyükbe saját embereit helyezte. Amikor Aba Sámuel trónra került, akkor nem tudta, hogy mit tegyen, zsinatot, egyházi gyűlést hívott ezért össze. Ő - a pogány vagy eretnek! És mivel egy ilyen helyzetben nagyon nehéz volt dönteni, -hiszen minden személyt fölszentelték püspöknek, annak rendje-módja szerint a döntés jogát meghagyta a pápa úrnak. Ez egy jogilag kifogástalan eljárás, amit tehát a német krónikák hagyományoztak ránk. Hát ez egy egészen más Aba képet mutat, mint amit eddig a Gellért legendákból megismerünk. Sőt, a német források dicsekszenek azzal is, hogy amikor Ménfőnél Aba Sámuelt legyőzték, jó néhány püspök, apát, szerzetes esett fogságba, akik a királyt támogatták. Megint csak érdekesnek tűnik a kép; egy kiközösített és eretnek meg pogány tanoknak helyet adó személyt támogat a magyar főpapság jelentős része? Hangsúlyozom, hogy ez nem magyar forrásban maradt fönn, hanem német forrásban. Talán érzékelik, hogy mennyire sok ellentmondás feszül Aba történetében, ha csak ezt a két aspektusát nézzük a hagyománynak.

Most pedig nézzük meg az előkelőkkel való kapcsolatát. Említettem már, Aba az első választott magyar király. Kézai azt is írja, hogy amikor elűzték Orseolo Pétert, az előkelők szétnéztek, hogy az országban a királyi sarjból tudnának -e olyat választani, aki alkalmas a királyságra, és elég erős ahhoz, hogy Péternek ellenálljon. Tehát ezek voltak a kritériumok. S mivel ilyet nem találtak a királyi sarjból, tehát az Árpádok közül, Abát választották királlyá. Magyarul az elején Abát támogatták az előkelők. Utána a magyar krónikák szerint, amikor a németek két sikertelen hadjáratát visszaverte, Aba magabiztossá vált. És megvetette az ország előkelőit. A közrendűekkel kezdett lakomázni, állandóan velük társalgott, velük lovagolt és velük étkezett. És ez volt az, ami a magyar előkelőket felbosszantotta. Ők választották királlyá, mégis közrendűekkel veszi magát körül. Mivel ezt nem tűrhették el, összeesküvést szőttek ellene. Tehát az előkelők, vagy azok egy részének Abával kapcsolatos magatartását ez a dolog alapjaiban változtatta meg. Legalább is a magyar krónikák szerint. Ahogy az lenni szokott Magyarországon, az összeesküvés kiderült, és Aba feltehetően ötven előkelőt gyónás nélkül kivégeztetett. Kandra Kabos jegyzi meg az előbb emlegetett régi munkájában, hogy nehezen feltételezhető, hogy ha valóban sikerül a merénylet, akkor Abát először meggyóntatják, megáldoztatják és felkészítik a hosszú útra. A csanádi vérengzés, az előkelők lemészárlása lett Aba szégyenpecsétje. Az előkelők nagy része ettől függetlenül vele ment a ménfői csatába, és majdnem győzelemre segítette a királyt. Tudniillik azt írják a források is, hogy győzelemre állt a ménfői ütközet, amikor a Pétert támogatók eldobták a zászlókat és menekülni kezdtek. Mindez megzavarta a király csatasorait. Na és itt jön már a transzcendens történet. A német krónikák isteni beavatkozásként értékelik a ménfői ütközetet. Azt mondják, hogy mivel Aba trónbitorló volt - Péter király trónját bitorolta -, kiközösítette a pápa, ezért természetesen az Isten nem hagyta, hogy ő győzzön a harmadik csatában is. A magyarokat óriási köd lepte be, bezzeg a német lovagok tündöklő fényben voltak, láttak mindent, az egész csatateret. A németek - saját forrásaik szerint - háromszázan voltak, a magyarok tízezernyien. Mikor az isteni segítség megérkezett, a magyarok szemébe óriási homokvihart fújt. A ménfői csatatér másik oldalán vígan, napfényben voltak a német lovagok. Így már könnyűszerrel legyőzhették a magyarokat. A magyaroknak természetesen óriási veszteségei voltak, a tízezerből legalább tizenkétezer-háromszáz magyar halott maradt a csatatéren. A németek közül hárman megsértették a bal csuklójukat, de egyébként isteni kegyelem velük volt, és megóvta őket a magyarok fegyvereitől. Szóval, ahogy ez ilyenkor lenni szokott egy kiközösített uralkodóval, Abát legyőzték, az előkelők és a papság nagy része fogságba esett.

S itt kezdődik a derék király utóélete. Tudniillik Aba elmenekül a csatatérről, kimenekítik a vitézei. A Tisza felé veszi útját, ahol egy faluban ellenfelei rátámadnak és megölik. Halála helyét egyesek Füzesabonnyal azonosítják, mások Abádszalókkal. Nagyon nehéz ezt a források alapján megmondani; Kézainál csak annyi szerepel, hogy a Tisza felé menet egy faluban megölték, elásták egy veremben, majd néhány év múlva - nyilván már András idejében - kihantolták, szemfedelét és ruháit sértetlenül, sebeit behegedve találták, majd elvitték és eltemették a saját monostorában.

A Képes Krónika, ami hetven évvel később készült, már úgy pontosítja, hogy saját sári monostorában temették el. Az első egyértelmű adatunk arról, hogy Abát Sáron temették el, tehát 1358-ból való. Minden olyan feltételezés, ami más monostorhoz kapcsolódik, Kézainak 1280-as évekbeli hiányos híradásán alapszik.

Befejezésül két dologra hívnám még fel a figyelmüket. A magyar hagyomány, nevezetesen Anonymus kegyesnek mutatja be, egy fél mondatban, mintegy odavetve Aba Sámuelt. A kegyesség pedig nyilvánvalóan a középkori keresztény erények közül az egyik legfontosabb. Kézai pedig egy szentnek a sírból való tipikus fölemelését írja le. Ez bármelyik magyar szenttel, vagy külföldivel megtörténhetne, sőt ennek kell történnie. Amikor kihantolják, be kell, hogy hegedjen a seb, és a szemfedél meg a ruhák épségben kell, hogy maradjanak. Ez azért meglepő, mert nyilvánvalóan egy élő hagyományt írt le Kézai is, meg a Képes Krónika is. És nem az Árpádok hagyományát. Tehát sem Kézait, sem Anonymust, senki nem kényszerítette arra, hogy gestájában Aba történetét, Aba szentségét így adják elő. Még egy érdekes dolgot érdemes itt megemlíteni. Kézai Simon Szent István királynak másfél oldalt szentelt. Aba Sámuelnek ugyanakkor két és fél oldalt. Ez önmagában is megdöbbentő. Ha a Képes Krónikát nézzük, ott már kicsit más az arány, de a modern fordításokban István uralkodására kilenc oldalon tér ki a szerző, Aba Sámuelnek meg ehhez képest majdnem hét oldal jut. Az, hogy egy középkori író milyen terjedelemben mit ír le egy királyról, az jelzés értékű. Pedig - még egyszer mondom és hangsúlyozom - nem Árpád ivadék és nem Árpád sarj. Ráadásul, az Abák, mint tudjuk, túlélték az Árpádokat. Az, hogy a saját monostorában temették-e el, illetve a sári monostorban, az mai napig talány. Ez az egyetlen olyan középkori királysír, amiről nem tudjuk, hogy elpusztult. Ennyit lehet egyértelműen mondani róla. Az összes középkori királysírról tudjuk, hogy mikor, milyen körülmények között pusztult el. A 11. században egyébként mindenki a saját monostorába temetkezik-, István Székesfehérvárra, Orseolo Péter Pécsre, Aba Sámuel, ha minden igaz, akkor Sárra, I. András Tihanyba, I. Béla Szekszárdra. Viszont ne felejtsék el, itt egy 14. század végéig meghatározó szerepet játszó nem magyar származású, de a magyar elitbe asszimilálódott nagyúri dinasztiáról van szó. Ami egyetlenként királyt is adott Magyarországnak. Itt azért Abák sora, nemzedéke pihenhet, akár itt ezen a Bolt-tetőn is. Meg olyan apátok sora, akik az Abák megbízásából álltak esetleg a monostor élén. Vagy olyan ispánok, akik - ha ez palota volt - az Abák territóriumát felügyelték.

Azért szeretem Abát, mert sokan tettek azért - különösen német földön, de itthon is -, hogy jó emléke elvesszen. De úgy látszik, hogy a tudósítások alól elő lehet kaparni az indokokat, hogy miért írtak róla rosszat. Tudjuk, hogy mi volt a rejtett szándék. És ami legérdekesebb, hogy felbukkan régi magyar hagyomány, ragaszkodás Aba Sámuelhez. Amit nem hagyhattak ki, egész egyszerűen nem hagyhattak ki a magyar történetírók a krónikáikból. És a 19. században még élő hagyományként élt Aba Sámuel története Abasáron is, meg Füzesabony - Abádszalók környékén is. Minden esély megvan arra, hogy a múlt héten kezdett ásatás eredményei közelebb vihetnek bennünket a történeti valósághoz.

forrás:  Dr. Besze Tibor történész előadása
2006. augusztus 17-én az abasári Művelődési házban
www.egritortenesz.hu