Abaúj Várvitézei

Barátaink, Partnereink


 

 
Kiemelt rendezvények

 

 

Fellépések 

2013.


Évi rendezvénynaptár


Február 22. Miskolc, Kocsonyafesztivál

Május 25. Görömböly, IV. Kuruc Vígasság

Június 7-9. Kereki, Harcosok Völgye

Június 15. Tornalja (Szlovákia), Középkori Kavalkád

Július 7. Kluknó-Kluknava, (Szlovákia)

Július 13. Hajdúszoboszló, V. Szoboszlói Várjátékok

Július 27. Abaújvár, V. Abaújvári Várfesztivál



V. Szoboszlói Várjátékok, Hajdúszoboszló
 

2013. július 13.

 

Abaúj Várvitézei a Keleti Szövetség tagjaként a Crux Alba meghívása révén részt vettek az V. Szoboszlói Várjátékokon. Az Olas Tiszafia tagjavial hol vállvetve, hol egymás ellen küzdöttek. Ostromgépük a várat pusztította, az éj lelple alatt tüzes lövedékkel is. Végül "eltemették" a viking királyt.

 

Abaújvár - Kluknava
 

2013. július 6-7.

 

Abaúj Várvitézei a Keleti Szövetség tagjaként a Windur csapatával is kiegészülve meglátogatták Abaújvár erődítményét. A váron vívóversenyt tartottak, majd megtekintették a vármúzeum Árpád-kori tárlatát.

Másnap a Kelet-Szlovákiában lévő Kluknava (Kluknó) településre látogattak el Daniela Mikušová meghívására. Abaújvár és Kluknava régóta jó partneri viszonyban áll egymással. Közös Európai uniós pályázatuk révén Kluknaván tursztikai iroda nyílt, Abaújváron pedig megépült a vármúzeum. Együttműködésük egymás rendezvényein való részvételükkel folytatódik.

A hagyományőrző csapatnak Kluknaván rendkívül szíves vendéglátásban volt része. A pertnerek egyaránt kellemes élményekkel gazdagodtak, baráti kézfogással váltak el, ígéretet téve, hogy az V. Abaújvári Várfesztiválon viszont látják egymást.


 

 

 

III. Középkori Kavalkád, Tornalja
 

2013. június 15.

 

Abaúj Várvitézei a Keleti Szövetség tagjaival közösen a szlovákiai Tornalja városába vették be magukat. Pusko Gábor meghívására érkeztünk a Felvidékre, ahol egy remek rendezvény keretein belül vivitézkedhettük ki magunkat.

Az ideális helyszínválasztás külön dícséretet érdemel. Tornalja első írásos említése a XIII. századból maradt ránk, amkor az itt álló sziklára tornyot építtettek. E szikla tövében tarthattuk meg bemutatónkat, melyet később meg is ostromoltunk.

 

 

 

 

Harcosok Völgye, Kereki
 

2013. június 7-9.

 

Abaúj Várvitézeinek tagjai csatlakoztak a Keleti Szövetséghez. A Szövetség célja a Kelet-Magyarországon található a IX-XI. század minél hitelesebb megjelenítésére törekvő csapatok és hagyományőrzők összefogása.
 

Tagjaink a Keleti Szövetség sorait erősítve vettek részt az Onogur által szervezett Harcosok Völgye nevű rendezvényen, mely a Dunántúlón, a Balaton partjáról nem messze fekvő Kereki nevű településen lett megtartva.

A hadi hagyományőrzők táborában részt vettünk pályafutásunk második nagyobb szabású csatájában, melyet nem koreográfiára vívtunk, kivettük a részünk a lovasroham elleni pajzsfal felállításából, valamint a ketrec- és hídharcból egyaránt.


 

 

V. Kuruc Vígasság, Görömböly
 

2013. május 25.

 

A Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesület meghívására kuruc vígasságokon vettünk részt. Egy kellemes napot töltöttünk el Görömbölyön, ahol a bemutatónkat követően botbirkóztunk, megtaultuk hogyan iszik a kuruc, valamint középkori ragunkkal a főzőverseny első díját is mi hozhattuk haza Abaújba.

 

Kocsonyafesztivál, Miskolc
 

2013. február 22.

 

A múlt évhez hasonlóan idén is a Kocsonyafesztiválon kezdtük az idényt. Gönc város kíséretében a fesztivált megynitó felvonuláson vettünk részt. A szakadó hó csak még érdekessebbé tette számunkra a menetet.


Képgaléria


HazaHúzó, Abaújvár

2013. február

 

Aba Sámuel földvárát a HazaHúzó stábja látogatta meg. Az erődítményen Abaúj Várvitézei fogadták a filmeseket. A hazai üdülési lehetőségeket és idegenforgalmi látnyányosságokat egy csokorba gyűjtő műsort napi rendszerességgel sugározza az ECHO és az ATV. Az abaújvári rész március 5-én este 11 órakor került adásba, és az ECHO tévé 6-án délután 3-kor  ismételte meg azt.

Az teljes adás megtekintehtő a képre kattintva:

 

2012.


Évi rendezvénynaptár


Február 24-25. Miskolc, Kocsonyafesztivál

Március 16. Gönc, I. Abaúj Várvitézei Hagyományőrző Íjászverseny

Március 17. Sátorlajaújhely, Tavaszi borvásár és pincemustra az Ungvári Pincéknél

Április 29. Füzérradvány, IV. Nemzetközi vadételfőző verseny és vadásznap

Április 30. Gönc, Majális

Május 27. Sárospatak, Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep

Június 15. Kassa, Abaújvár, Battle of Rozgony
Megemlékezés a rozgonyi csatáról - Az Aba Nemzetség Alapítvány rendezvénye

Június 16. Széphalom, X. Nemzetközi Vadételfőző Verseny és B-A-Z megyei Vadásznap

Június 30. - július 1. Biharnagybajom, Bajomi Várjátékok

Július 28. Abaújvár, IV. Abaújvári Várfesztivál és II. Abaúj Várvitézei Hagyományőrző Íjászverseny

Augusztus 10-11-12. Bugacpuszta, Kurultaj

Augusztus 18. Hollóháza, Porcelán Nap

Augusztus 19. Füzér, A Füzéri Helytörténeti és Hadtörténeti Kör kiállításának megnyitója, Vár Nap

Szeptember 8-9. Szigethalom, Magyarok és vikingek Szent István udvarában, korismereti találkozó

Szeptember 28-29. Gönc II. Aba Amadé Napok



2012.

 

 

II. Aba Amadé Napok és Mihály-napi pálinkamustra, Gönc
 

2012. szeptember 26-27-28.

 

Abaúj Várvitézei évadzáró fellépésére a gönci Aba Amadé Napokon került sor. Ez a rendezvény különösen fontos volt számunkra, egyrészt Amadé nádor személye miatt, másrészt mivel az I. Aba Amadé Napok volt az az alkalom, melyre annak idején Abaúj Várvitézeinek első felállása összeverbuválódott.

Nagy öröm volt számunkra, hogy erre az alaklomra sikerült egy olyan ütőképes csapatot összeállítani, mellyel eddigi legszínvonalasabb műsorunkat tudtuk a nagyközönség elé tárni.
 


Képgaléria

 

Vitézlő jó bajtársaink voltak:
Sátorelő Íjász Klub
Debreceni Varégok

 

 

Magyarok és Vikingek Szent István udvarában
korismereti találkozó, Szigethalom, Emese várispánság

 

2012. szeptember 7-9.

 

Abaúj Várvitézei Szent István udvarában jártak. A szigethalmi Emese park korismereti találkozója Magyaroszág egyik legszínvonalasabb katonai hagyományőrző rendezvényének ad otthont immár hoszú évek óta. Idén abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy mi képviselhettük nem csupán Abaújt, de egész Északkelet-Magyaroszágot ezen az eseményen.


A nemzetközi résztvevőkben bővelkedő találkozón többek között olyan csapatok mellett verhettük fel a Sárossi nemzetség jurtáját, mint a bolgár Baga Tur, a lengyel Jantar, vagy a magyar Szent László lovagrend.

Ostromgépünk a palánkvárat pusztította minden rendelkezésre álló lövedékkel, három bátor vitézünk pedig részt vett a közös csatában, valamint a Militia Chisti tagjaival kiegészülve ötfős csapatunk nevezni tudott a hídharcra is.

 


Képgaléria

 

 

Köszönjük szépen támogatóink segítségét, akik nélkül nem valósulhatott volna meg nagy álmunk, nem tudtunk volna eljutni erre a nagyszerű eseményre:

 

Abaújvár Jövőjéért Egyesület                                    Abaúj Leader Egyesület
 


Vitézlő jó bajtársaink voltak:
A Debreceni Varégok


 

 

FHHK múzeum megnyitó, Füzér
 

2012. augusztus 19.

 

A Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör (FHHK) meghívására érkeztünk a füzéri vár alatt fekvő településre. Az FHHK állandó kiállításának ünnepélyes megnyitóján vettünk részt. A gondosan berendezett tárlaton egy helytörténeti, valamint egy középkori, és egy XX. századi, főként második világháborús hadtörténeti gyűjtemény nyílt meg.

Az átadást követően kis seregünk megindult visszahódítani a füzéri várat. Odafönn pedig hadba keveredtünk...

Képgaléria

 

A Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Körnek köszönjük szépen a meghívást, és a szíves vendéglátást, vitézlő jó bajtársainknak, a Sátorelő Íjász Klubnak pedig a finom ebédet!

 

 

Porcelán Nap, Hollóháza
 

2012. augusztus 18.

 

A hollóházi Porcelán Napon csapatunk egy kis középkori "játszóházat" rendezett be az ifjak számára. Az általános iskola növendékei kipróbálhatták az íjászkodást, a csatacsillagot, a vivást, valamint kalodába is hajthatták fejüket.

 

Képgaléria


 

Nagy-Kurultaj, Bugacpuszta
 

2012. augusztus 10-11-12.

 

A Magyar-Turán Alapítvány szervezésében 2012-ben ismét megrendezésre került a Nagy-Kurultaj, összegyűltek a hun és türk tudatú népek képviselői és delegáltjai a magyar pusztán, hogy együtt emlékezzenek meg méltó módon dicső őseikről.

Európai egyik legnagyobbszabású hagyományőrző rendezvényéről természetesen nem hiányozhattak Abaúj Várvitézeinek küldöttei sem.

 

Képgaléria 
 

 

Nagyhalászi Íjászverseny
 

2012. augusztus 4.

A Sárossi nemzetség a nagyhalászi íjászthetség fitogtatón képviselte vitézeinket, ahol Sárossi Patrik az ifjúsági kategória III. helyezettje lett.

 

Képgaléria
 

 

 

IV. Abaújvári Várfesztivál
és
II. Abaúj Várvitézei Hagyományőrző Íjászverseny

 

2012. július 28.

Aba Sámuel földvára idén negyedik alkalommal telt meg élettel, zenével, tánccal és kardcsattogással. A rendezvényen lezajlott Abaúj Várvitézenek második íjászversenye, a település utcáin idén is felvonult a sereg, a nap végén pedig a nagyérdeműt vitézeink lovagi tornával képráztatták el.

Az esemény díszvendége Andrew T. Adam von Rhedey úr, Aba Sámuel király és Aba Amadé nádor leszármazottja, az Aba Nemezetség Alapítvány elnöke volt, aki a rendezvényen szorosabbra fonta kapcsolatát Abaúj Várvitézeivel.

A Várfesztivál hagyományőrző csapatai:
Abaúj Várvitézei
Sátorelő Íjász Klub
Ketel Magyarjai Lovasvég
10. Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj
Colonia Rostallo

 



Képgaléria

 

 

 

Bajomi Várjátékok, Biharnagybajom

2012. június 30 - július 1.

Abaúj Várvitézei első önálló műsorára a Bihari Várjátékokon került sor. Azért is merészkedtünk ilyen messzire, mert Nemes Sándor vitézünk bajomi származású. Amiért őt annak idején megkaptuk Bihartól, azért cserébe Bihar megkapott minket, Abaújt. Csapatunk szerepléséről és Biharnagybajom első várfesztiváljáról hoztunk haza számos anyagot.

 

 

 

 

Képgaléria

 

 

 

Arkai Íjászverseny

2012. június 30.
 

A Sárossi nemzettség tovább folytatta Abaúj Várvitézeinek íjászversenyeken való képviseletét. Ez alkalommal Arkán jártak.

Képgaléria

 

 

X. Nemzetközi Vadételfőző Verseny Széphalomban
valamint
Tiszamogyorósi Íjászverseny

2012. június 16-17.
 

Míg csapatunk egyik fele a Sátorelő Íjász Klubbal, Ketel Magyarjaival és a Colonia Rostalloval egyetemben a széphalomi vadételfőző verseny programgazdagságát színesítette, addig a Sárossi nemzetség a Tisza partjánál rendezett íjászversenyen szálltak mezőnybe, hogy tovább öregbítsék csapatunk hírnevét. A Tisazmogyorósi Íjászversenyen lett először nyíilvánosan felállítva csapatunk nagy büszkesége, a Sárossi nemzetség jurtája.

 

Képgaléria

 

Képgaléria
 

 

 

Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep

2012. május 27. Sárospatak

XIII. századi lovagi torna a Sátorelő Íjász Klub és a Ketel Magyarjai Lovasvég előadásában (+ egy várvitéz).

 

Képgaléria

 

 

2012. május

Sárossi nemzetség jurtája egyre közelebb kerül a végleges formájához, ám az apának és fiának van ereje, hogy a nagy munkálatok közepette íjászversenyeken is képviseljék Abaúj Várvitézeit.

 


Rakamazi Íjászverseny

 


Hajdúdorogi íjászverseny

Találkozás Mónus Józseffel

 

Gönci majális

2012. április 30. Gönc

 

Gönc város felkérésére részt vettünk a majálisukon, ahol Abaúj Várvitézei révén az érdeklődők kipróbálhatták az íjat és a dárdahajítást. 

 

Képgaléria

 

 

IV. Nemzetközi Vadételfőző Verseny

2012. április 29. Füzérradvány

 

Az Abaújvár Jövőjéért Egyesület meghívást kapott az idei füzérradványi Nemzetközi Vadételfőző Versenyre. Az Egyesület Abaúj Várvitézeinek tagjaival kiegészülve állította fel vendégváró sátrát a Károlyi-kastély tündérmesék szépségét idéző kertjében. Várvitézeink íjásztattak, valamint interkatív kiállítást tartottak a régi korok iránt érdeklődő látogatóknak.

Az Abaújvár Jövőjéért Egyesület csapata az esemény végén a főzőverseny különdíjával térhetett haza.

 

Képgaléria

 

 

 

Tavaszi borvásár és pincemustra az Ungvári Pincéknél

Sátorlajaújhely

2012. március 17.

 

A Sátorelő és a Ketel Magyarjainak tagjai Sátoraljaújhelyen betyárkodtak a Sátoraljaújhely-Hegyköz Turizmusáért Egyesület által szervezett rendezvényen. Egy abaúji várvitéz ismét segítségükre volt, ezért bátorkodunk megosztani az eseményen készült képeket.

 

 


Képgaléria

 

 

 

 

I. Abaúj Várvitézei Íjásztehetség Fitogtató
Gönc

2012. március 16.

 

Közösségünk megrendezte első íjászversenyét, melyet a vártnál sokkal nagyobb érdeklődés övezett. A gönci sportpályán kialakított lőtérre még Miskolc városából is érkeztek versenyzők, hogy megméressék magukat az abaúji mezőnyben.

A verseny kezdete előtt az íjászok felkerekedtek, hogy nemzeti ünnepünk alaklmából megkoszorúzzák a gönci történelmi emlékparkban található '48-as emlékművet, Nemes Sándor famíves alkotását.

A verseny dobogósai oklevél és tárgyjutalomban részesültek. A fődíj egy Sárossi-féle rakamzi turullal díszített íjtartó volt.

A negyven induló közül a legkiválóbbak nevei alant olvashatóak:

 

Férfi kategória:
1. Tóth Tibor - Miskolc
2. Zajácz János - Sátoraljaújhely
3. Barnóczki Tibor - Miskolc

Női kategória:
1. Szabóné Sípos Adrienn - Sátoraljaújhely
2  Orosz Mária - Miskolc
3. Szabó Erika - Miskolc

Ifjonc kategória:
1. Szemán Benjámin - Gönc
2. ifj. Szitás László - Füzesgyarmat
3. Sárossi Patrik - Gönc

Abszolút helyezések:
(
elért pontszám alapján)
1. Tóth Tibor - Miskolc
2. Szemán Benjámin - Gönc
3. ifj. Szitás László - Füzesgyarmat
4. Barnóczki Tibor - Miskolc
5. Szitás László- Füzesgyarmat
6. Zajácz János - Sátoraljaújhely

 


Képgaléria

 

Sokaknak tartozunk köszönettel a rendezvény lebonyolításában nyújtott segítségükért, nem is kíséreljük meg mindegyikőjüket felsorolni, mert félő, hogy valaki kimaradna. Csupán annak a néhány fontos támogatónak a neve álljon itt, akiket mindenképpen meg kell említsünk, mert alappillérei voltak rendezvényünknek:
 

TESZE program
Boldogkő Várvédő Íjász Egyesület
Gönc Város Önkormányzata

Persze minden egyes segítőnknek és támogatónknak köszönjük munkáját és felajánlását!

 

 

 

Miskolc, Kocsonyafesztivál

2012. február 24-25.

 

A 2012. évi Kocsonyafesztivál díszvendége Abaúj volt. Régiónk települései az ABA téren kaptak helyet, rendezték be kiállító pavilonjaikat. Gönc város felkrésére csapatunk néhány tagjai is képviselte Abaújt a rendezvényen.

 


Képgaléria

 

Köszönet a Füzéri Várvédő Egyesületnek, hogy felszerelési tárgyaikkal kiegészíthettük saját repertoárunkat.

 

2011.

Sárospatak, Rákóczi vár - Filmforgatás a Rákóczi szabadságharcról - 2011. november 20.


 

Képgaléria

 

Keltel Magyarjai Lovasvég
Sátorelő Íjász Klub
Rákóczi Szövetség Kisvárdai Szervezete
és a sárospataki nemes kurucok, kiknek sajnos nem kérdeztük meg böcsületes nevüket

 

 

Mikóháza, Polyán tető - Filmforgatás a Rákóczi szabadságharcról - 2011. október 23.

 

Képgaléria

 

Keltel Magyarjai Lovasvég
Sátorelő Íjász Klub
és egy Abaúj Várvitéz

 

Tokaj vára - várnap - 2011. október 2.

Mihály-napi Sokadalom Göncön - 2011. október 22.

 

Képgaléria

 

Bemutatók:

I. Gönci Aba Amadé Napok 2011. október 7-8.

társaink: Hernád Völgye Őrzői

 

Képgaléria

III. Abaújvári Várfesztivál - 2011. július 23.

társaink: Hernád Völgye Őrzői
Ketel Magyarjai Lovasvég
Sátorelő Íjász Klub

 

Képgaléria

 

Várvitézség

 

 


Tetszikelj bennünket!

 

 


Olvasnivaló

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Abaúj Várvitézei © Minden jog fenntartva - weblapot készítette: Mestellér János


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!