Militaris congratulation

„Nem voltak hősibb társaim
Soha, mint a mostaniak,”
 

Nehéz szavakat találni arra, ami az elmúlt hétvégén történt.

Az Abaújvári Várfesztivál idén negyedik alkalommal lett megrendezve. Ezen az éven nagy terhet vettem a vállamra a szervezéssel, lebonyolítással kapcsolatban. Nem mintha ez korábban nem lett volna így, de az ezt megelőző alkalmakkor a település lakóinak jelentős része is becsülettel kivette a részét az elvégezendő munkából. Ám számuk az évek múlásával egyre apadt. Idén úgy alakult, hogy nagyon kevesekre szakadt hatalmas teher.

Bizonyára észrevettétek rajtam, nem voltam lelkileg teljesen épp. A Várfesztivál szervezésétől függetlenül történt velem valami, ami mély sebet ütött bennem, és ez a sérülés erőnlétemre, szellemi tevékenységemre is erősen kihatott. Ezt tetőzte be a rendezvény lebonyolításával járó feszültség, nyomás.

Pénteken, a fesztiválra való előkészület legfontosabb napján olyan sok minden sült el balul, annyi rossz hír érkezett, hogy joggal gondoltam, összeomlik az egész rendezvény, kudarcba fullad a teljes szombati nap. Ott álltam majdnem egyedül, és éreztem, összeroppant a teher.

És akkor történt valami. Megérkeztetek. Jöttetek pénteken, és jöttetek szombaton, Debrecenből, Sátoraljaújhelyről, Széphalomból, Füzérről, Mikóházáról, Vilyvitányból, Göncről, Göncruszkáról, Vilmányból, Alsózsolcáról, Budapestről és még számos más településről, melyeket talán nem is tudnék mind felsorolni. Tettétek, amit kellett. A dolgok a helyükre kerültek, a problémák megoldódtak, egyre több levegőhöz jutottam.

Lezajlott a Várfesztivál. Én nagyon meg voltam elégedve a végeredménnyel. Szép volt a felvonulás. Még ha nem is érzitek mind úgy, de jóra és látványosra sikeredtek a bemutatók. Monumentális látványt nyújtott, és felemelő érzés volt a szertűz mellett lenni. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, számos ember távozott elégedetten a nap végén.

Nem túlzás, ha azt mondom, életem eddigi legnagyobb kihívása, és legnehezebb feladata volt az idei Várfesztivál lebonyolítása. Ez nélkületek nem sikerülhetett volna. Nem lehetek eléggé hálás Nektek a segítségetekért, és tiszta szívvel köszönöm Mindannyiótoknak a munkátokat és feladatvállalásotokat.

Idén éreztem először igazán azt, amit már olyan régen szerettem volna elérni, hogy ez a nap ne csupán Abaújvárról szóljon, hanem ennél jóval többről: Múltról, jelenről, jövőről, barátságról, összefogásról és közösségről. Hála nektek, ez sikerült.   

Remélem, a jövőben is számíthatunk Egymásra!

Mestellér János