Múltidéző jótékonyság
A Múltidéző Egyesület az ünnepi készülődés jegyében egy jóízű ebéd elfogyasztására várta Vilmány község lakóit. 2012. december 15-én az abaúji településen az arra rászorulók, és a meghívást elfogadók körében félezer adag meleg étel került kiosztásra.
Vilmány település önkormányzati konyháján nagy volt a sürgés-forgás a szombat délelőtt. Nagy lábasban főtt a gulyásleves, a sütőből pedig sorra kerültek elő az ízletes bukták. Ide várták ugyanis azokat a helyi lakosokat, akik elfogadták a Múltidéző Egyesület meghívását, mely révén országunk egyik legszegényebb régiójában élő vilmányi lakosok életébe próbáltak egy kis boldogságot csempészni.
A vendégek számára déltől nyitva lévő községi konyhát minden korosztály felkereste, ám elsősorban a gyermekek és az idősek magas száma volt a szembeötlő az ide látogatónak. Az emberek megköszönték a törődést, látszott az arcukon, hogy jól esett nekik a gondoskodás, az a kis odafigyelés és szeretet, melyet a Múltidéző Egyesület és Vilmány önkormányzata révén kaptak.
„Amikor az egyesület vezetősége révén lehetőségünk nyílt, hogy egy nagyobb számú csoportot, akár egy település teljes lakosságát is megvendégelhessük, rögtön nekiláttunk, hogy megkeressük a megfelelő partnert.” – mondta ifj. Nemes Sándor, az egyesület alelnöke - „Több helyi település önkormányzatát felkeresve végül Vilmány részéről kaptuk a legpozitívabb választ. Kiss Ferenc alpolgármester úr végig nagy segítségünkre volt a szervezésben és lebonyolításban. Vele már korábban is szoros együttműködésben álltunk, révén ő is egyesületünk segítője, hagyományőrző csapatunk sofőrje.”
A szombati ételosztás alakmával mindenki megköszönte a vendéglátást, dicsérték Kovács Sándorné konyhavezető csapatának főztjét. A közel félezernyi adag gulyásleves és bukta jó helyre került. Néhányan egy keveset még haza is vittek belőle, hogy megoszthassák azokkal, akik nem tudtak személyesen jelen lenni az eseményen.
A Múltidéző Egyesület célja a karitatív tevékenység mellett a vidéki turizmus fejlesztése, valamint a vidéki, történelmi és katonai hagyományőrzés, népi hagyományok ápolása is. Az egyesület elnöke, Balogh Attila úgy látja, hogy nem csak a múlttal, de a jelennel is foglakozni kell, ezért az egyesület mindent megtesz, hogy minél több gyermeknek tudjon meleg ételt biztosítani.
Az 1998-ban alakult egyesület székhelye a szomszédos Fonyon van, működési területe elsősorban az abaúji régió, ám országos szinten is ismert, és elismert munkáik és tevékenységük révén az egyesület tagjai és segítői gyakran kapnak meghívásokat országos és nemzetközi rendezvényekre is, melyeknek rendre eleget is tesznek.
A 15-i ételosztás megvalósulása pozitív visszhangja révén a Múltidéző Egyesület úgy látja, érdemes szorosabbra fűzni a szálakat a vilmányi emberekkel, és szeretnének hagyományt teremteni, és az elkövetkező években is segítséget nyújtani a településen élő rászorulóknak, elsősorban a gyermekeknek. Ennek a forrásait jelen esetben is magánadakozásból teremtették meg, szeretnék, ha ez a jövőben is hasonlóképpen alakulhatna, és az ő fizetségük továbbra is sok boldog és jóllakott gyermek mosolya lehetne.
Balogh Attila elmondta, hogy a közeljövőben is terveznek hasonló jellegű akciót kivitelezni. December 27-én ezúttal az ország szívében, a budapesti Blaha Lujza téren fognak egy tál meleg ételt kiosztani az arra rászorulók körében.
Mestellér János
|